Utazás szabályai/Fontos tudnivalók, Általános Szerződési Feltételek, Biztosítás

Több napos utak esetén,utazási csomagra vonatkozó szabályok:

Check-in: Beszállás és bepakolás az indulás időpontja előtt 15 perccel. Kisgyermekekkel utazókat megkérjük, hogy fáradjanak előre, és elsőként szálljanak be, ezután szállnak be a különleges segítséget igénylő utasok, majd a többiek. A megadott találkozási helyen és időben a Las Palmeras táblával ellátott busz/buszok előtt munkatársainknál igazolnia kell személyazonosságát, be kell mutatnia az érvényes úti okmányát (kártyás személyi igazolvány vagy útlevél), esetleg célországtól függő egészségügyi okirat, egyéb dokumentum. Ezen kívül semmilyen egyéb dokumentumot nem kell a buszra hozni! (Az utazási szerződés 1. oldala a felszállási adatokkal segítségképpen nyomtatható) A busznál kollégánk megadja ülőhelyét és csomagját a busz poggyászterébe rakja.

Irodai segélyhívó telefonszám, mely elérhető az utasfelvétel időpontjában és utazás alatt is: 00 36 70 701 0900

Amennyiben munkatársaink nem találják az indulási időben, a megadott kapcsolattartási telefonszámon megpróbálják elérni. Várakozási idő késedelem esetén 10 perc. Ha az utas nem jelenik meg a társas út indulási időpontjában a tájékoztatóban megadott helyen, befizetett részvételi díj visszatérítésére nem tarthat igényt.

 

Poggyász:

Minden utasunk számára a következő poggyász szállítását biztosítjuk:

- 1 db nagyméretű bőrönd/táska a csomagtérbe (max. 70 cm X 50 cm X 25 cm, max 15 kg)

- 1 db kézipoggyász utastérbe 3 kg/fő

- 1 db válltáska/retikül/laptoptáska, nyakpárna, takaró utastérbe

A csomagokat és a kézipoggyászokat esetenként mérlegeljük! Kérjük, hogy mindenki lássa el a busz poggyászterébe berakandó nagy bőröndöt, táskát név cédulával. Felhívjuk Kedves Utasaink figyelmét, hogy 2017-től komoly ellenőrzéseket vetnek ki buszokra és amennyiben az előrít maximális tömeget meghaladja a busz utasokkal és csomagokkal való együttes tömege, a buszokat, csoportot nem engedik tovább és súlyos pénzbüntetést rónak ki a hatóságok. Fejenként egy nagy méretű bőrönd/táska kerülhet a busz csomagterébe, melynek maximális tömege 15 kg lehet. Itt kérjük, kalkulálják bele a visszafelé útra azt a súlyt is amit vásárolni fognak kinn, és hagyjanak helyet a bőröndben, ha több liter italt szuveníreket stb. szeretnének hazahozni.

Az ettől nehezebb és több poggyászt nem áll módunkban elszállítani, vagy amennyiben a helyszínen van szabad kapacitás a csomagtérben, akkor minden plusz csomagot és a megadottnál nagyobb bőröndöt 15 000 Ft/felárért tudjuk szállítani.  Továbbá mindenki saját felelősséget vállal a poggyászaira, ha túlsúlyosként kerülnek a csomagtérbe, és ha esetleges ellenőrzésre/tengelysúly mérésre kerül a sor utazás közben, akkor a büntetés a túlsúlyos poggyászok tulajdonosait terheli! Az autóbusz utasterébe akkora poggyászt ajánlunk felvinni, ami nem zavarja a résztvevők mozgását és kényelmes utazását. Ezen kívül kötegelt ásványvizeket, sátrat, hűtőtáskákat stb. sajnos nem tudjuk magunkkal vinni az utazásra.

Az utas a poggyászának őrizetéről az utazás során, valamint a szálláshelyen maga gondoskodik. Az elveszett poggyászokért az iroda felelősséget nem vállal.

 

Ülőhely választás: A nagy létszámára való tekintettel az ülőhelyeket elsőként az iroda osztja be, figyelembe véve az egyes nagyobb társaságok méretét, hiszen az a célunk, hogy a párok, barátok, családtagok minden esetben egymás mellett, vagy egymás közvetlen közelében ülhessenek. Az ülésrendek a foglalások beérkezésének időrendjében lesznek kialakítva, az utazási iroda által. Az ezzel kapcsolatos kéréseknek az iroda igyekszik eleget tenni, de azok teljesítésére garanciát nem tud vállalni! Fix ülőhelyet autóbuszainkon 3000 Ft/fő árért tudunk biztosítani, ha mégsem, akkor visszafizetjük. A fix ülőhelyeket a gyűjtőjáratokon nem biztosítjuk! Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy az utazás indulása előtt 3 nappal semmiféle módosítást nem áll módunkban elfogadni! Az iroda az ülésrend módosításának jogát viszont az indulás időpontjáig fenntartja!

 

Úti okmányok/dokumentumok: Minden külföldre induló utasunknak rendelkeznie kell a megfelelő útiokmánnyal. Az autóbuszra az aktuális országba való, érvényes úti okmánnyal lehet felszállni, kérünk mindenkit előzetesen ellenőrizze dokumentumait, kérjük minden esetben olyan helyen tároljuk, amit egy esetleges ellenőrzés során könnyedén elő tudnak venni, bármikor előfordulhat, hogy szükség van rá, ha útközben vagy esetleg a határon elkérik! A legtöbb európai országokba elegendő a plasztik kártyás személyi igazolvány, míg más országokba útlevél illetve vízum szükséges. Az útiokmány ellenőrzése és esetleg az új útiokmány beszerzése az utas felelőssége. Az Utas köteles az utazásra vonatkozó mindenkori jogszabályokat, előírásokat (pl. útlevél-, vám-, devizajogszabályok, be- és kiutazási szabályok, egészségügyi előírások, PCR-teszt az aktuális szabályok szerint, oltás, stb.) betartani; az ezek megszegéséből, be nem tartásából eredő többletköltségek és károk az Utast  terhelik. A Las Palmeras Tourst nem terheli felelősség abban az esetben, ha valamely résztvevő azért nem tud részt venni egy utazáson, mert nem érvényes vagy hiányzik az útiokmánya vagy bármely utazáshoz szükséges dokumentuma.

 

Valuta/pénzváltás: Előzetes pénzváltást javaslunk minden esetben! Programleírás irányadó az adott ország pénznemére vonatkozóan.

 

Ajánlott felszerelés: Kényelmes, stabil cipő. Réteges öltözék. A kirándulásra kényelmes cipőt, réteges, meleg öltözéket javaslunk. Kis hátizsák, amiben napközben a szükséges dolgokat lehet vinni. Szendvicsek, ásványvíz. Buszra takarót és nyakpárnát javaslunk hozni a pihentetőbb utazás érdekében.

Egyes utazásinkhoz külön program szerint ajánljuk a felszerelést.

 

Szolgáltatások a buszon/ tanácsok utazáshoz:

  • Indulás előtt, kérünk mindenkit - mielőtt felszállnak a buszra - mosdó szükségleteiteket legyenek kedvesek elintézni! Az autóbusz - "sürgős helyzet" kivételével, kb. 3-4 óránként áll meg pihenőt, mosdószünetet tartani.
  • Utazásra, buszra kényelmes lábbelit, réteges öltözéket javaslunk. A buszok sajátossága, hogy egyes részein kellemes meleg, más részein hűvösebb van, így a buszon is réteges öltözet javasolt, könnyed pulcsi, póló, mivel egy egész csoportnyi embernek egymáshoz képest eltérő lehet a hőérzete. A kényelmesebb utazáshoz javaslunk még párnát, nyakpárnát, plédet hozni, főként az éjszakai utazás esetén!!!
  • A busz azon ülésein, ahol biztonsági övek találhatóak, az övek bekötése kötelező. A mozgó buszon a járkálás biztonsági okokból nem megengedett. Ülni kizárólag az erre kijelölt üléseken lehet, járóközben, asztalokon tilos. A busz vezetői melletti álldogálás, a buszvezető figyelmének elterelése tilos.
  • A csoportvezető felhívására helyet kell foglalni, az instrukciókat betartani.
  • A program ütemtervének betartása a vezetési idők figyelembevételével a csoportvezető feladata, így az ezzel kapcsolatos instrukciók elfogadása kötelező.
  • Időjárástól függően kis esőkabát, esernyő is hasznos lehet.
  • Mobiltelefon, teljesen feltöltött akksival, bekapcsolt állapotban! Feltöltőkártyás készülék esetén külföldi hívásokhoz megfelelő egyenleggel, ne feledjétek, kint a hívott fél is fizet! Telefontöltő - ha esetleg kint lemerülsz, akkor is lehetőség legyen tölteni. Egyes buszainkon telefontöltési lehetőség is van.
  • A buszokon az 1 napnál hosszabb utak esetén az utasok frissítőket vásárolhatnak a sofőröknél.
  • Érdemes az utazásra apró valutát (pl 0,5 Euro) hozni, ha esetleg fizetős mosdókat tudunk igénybevenni.
  • Van-e WC a buszon?: Általában van WC az autóbuszokon, de kényelmi (a WC közelében ülőknek kellemetlen) és praktikus (a téli hidegben befagyhat a tartály) szempontok miatt nem lehet használni. Kb. 3 óránként tartunk pihenőket kulturált benzinkutaknál, ahol mindenkinek lehetősége van kényelmesen mosdóba menni.

 

Tolerancia, viselkedés társas utazás alkalmával: A résztvevőknek utastársaikkal szemben az utazások során kellő toleranciával kell lenniük, mivel nincs olyan ok, ami bárkit feljogosítana arra, hogy elrontsa, megnehezítse vagy ellehetetlenítse a csoport bármely tagjának utazását, kikapcsolódását. Az utas köteles elfogadni és betartani a csoportos utazásokon elvárható, általánosan elfogadott etikai és utazási szokásokat, illetve elfogadott viselkedésformákat. Amennyiben ezt többször és utastársakra vonatkozóan is bántóan megsérti, akkor a csoportvezető az utas utazását megszakíthatja. (Pl. deviancia, csúnya beszéd, alkoholos befolyásoltság, agresszív magatartás, más esetleg a Büntető Törvénykönyvbe is ütköző cselekvőség) Ebben az esetben hazautazásáról az utas maga kell, hogy gondoskodjon és kártérítési igénnyel az iroda felé nem fordulhat, a Las Palmeras Tours Kft. követelheti az utastól az általa okozott kár megtérítését. Az utazás és túrázás mind fizikailag, mind szellemileg megterhelő és fárasztó tevékenység; ilyen esetben a résztvevők könnyen közelebb kerülhetnek mentális tűréshatárukhoz. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy bárhol járunk, vendégek vagyunk, ahol ennek megfelelően, kulturáltan kell viselkednünk. Amint megérkezünk utazásunk helyszínére, azonnal egy más kultúrkörben találjuk magunkat, ahol országtól függően a mienktől gyökeresen eltérő szokások, világnézet, életritmus, értékrend és vallás lehet érvényben. Ezekkel szemben kellő toleranciával kell viseltetnünk. Sok ország a magyarországinál alacsonyabb infrastruktúrával rendelkezik, ahol sokkal alacsonyabb az életszínvonal. Az itt élő embereket, ha lehet, még nagyobb tisztelet illeti. Egyes országokban szigorú öltözködési és viselkedési szabályok honosak, amiket a külföldi utazóknak is kívánatos betartani. Sok helyen a mienktől gyökeresen eltérő mentalitású emberek élnek, akiktől nem szabad ugyanazt a rugalmasságot várnunk, mint amit esetleg idehaza megszoktunk. Az utazásokon az első és legfontosabb szabály, hogy a biztonság érdekében nem szabad elválni a csoporttól. Erre csakis a csoportvezető adhat engedélyt a helyszínen. Csoportos út esetén ugyanis a csoportvezető, idegenvezető feladata a helyszín ismerete, a csoport egyben tartása és az út biztonságos és gördülékeny lebonyolítása. A csoport minden tagjától elvárható a túravezető útmutatásának követése.

 

COVID 19 tájékoztató: Aki Covid-19 betegségben szenved vagy annak gyanúja fentáll, hogy beteg, kérjük, hogy ne vegyen részt az utazáson saját és mások épségének érdekében. Ez esetben kérjük, hogy amint tudomására jut, haladéktalanul értesítse irodánkat, és megpróbálunk az utasnak és irodának is megfelelő megoldást taláni (pl voucher kiadása, dátummódosítás). Ajánlatos az utazásra kézfertőtlenítőt, esetleg maszkot bekészíteni.

 

Az egyes utazások részleteit, programjait az egyes utazási tájékoztatók tartalmazzák, melyek a szerződés részét képezik, ill. a www.laspalmeraskft.com weboldalon is elérhetőek. Utazás szabályai, egyéb tudnivalók elérhetőek a weboldalon: https://www.laspalmeraskft.com/utazas-szabalyai/

 

Kalandutazás definíciója: A kalandutazás az utazás egy olyan formája, melynek során előfordulhat, hogy az utazók a világ civilizált, kiépített élettereitől távoli, alig felfedezett helyein a megszokottól eltérő helyszíneken tartózkodnak.  A kalandutazásnak a legtöbb esetben szerves része olyan természet közeli helyszín, ami szinte sok esetben a lakott területektől távoli, ahol nem számíthatunk a megszokott civilizáció jónéhány fontos vívmányára. Szállásainkat úgy választottuk ki, hogy azok természetközeliek legyenek, hangulatosak és illeszkedjenek az utazás vagy a természetben végzett tevékenység stílusához. Ezek a szállások azonban számos alkalommal egyszerűbbek, alacsonyabb színvonalúak, mint a nagyvárosokban szokásos hotelek.

 

Fakultatív programok:

Az iroda lehetőséget nyújt egyes programok/szolgáltatások bejelentkezésére belföldön és külföldön is a helyi programszervező irodáknál. A leadott és befizetett bejelentkezések után, a program indulása előtt 3 nappal, illetve a programra indulás előtti estén, reggelen nincs lehetőség lemondásra, mivel a külföldi irodák bevett gyakorlata, így a mi irodánk visszatéríteni nem tudja a program árakat. A Las Palmeras Tours által kiadott programfüzetben (tájékoztatóban) meghatározott fakultatív programokat kivétel nélkül a külföldi partnerirodák szervezik és bonyolítják. Ezekért a Kft. semmilyen felelősséget nem vállal. Bármilyen probléma esetén azonnal, helyben kell intézkedni az idegenvezető által, irodánk probléma esetén készségesen segít.

A programok létszámfüggőek; változó minimumlétszám alatt nem indítják azokat.

A programleírásoknál feltüntetett belépőjegyeket mikor kell befizetni? A belépőjegyeket kollégáink a buszon szedik össze kiránduláskor kiírás alapján, amennyiben csoportos jegyvételre van szükség vagy utasainknak egyesével a kasszánál szükséges megvenni, melyben segítséget nyújtunk. Kérjük, hogy készítsenek aprópénzt, mert nem biztos, hogy mindig vissza tudnak adni..

 

Biztosítás, egészségügyi állapot

Utasbiztosítás és storno biztosítás: minden esetben külön köthető

Egészségi és fizikai állapot és Biztosítás: Minden résztvevő saját maga felel az egészségügyi állapotáért. A Las Palmeras Tours erősen ajánlja valamely utasbiztosítás megkötését, amely nem csupán az egészségügyi ellátást foglalja magába, hanem az esetleges mentés szervezését és költségét is. Az általunk ajánlott biztosításokról az Utasbiztosítás menüpont alatt olvashatsz. Abban az esetben, ha az utas nem köt utasbiztosítást, akkor betegségéből, balesetéből fakadó összes felelősség és költség őt terheli. A résztvevőktől elvárható a saját fizikai, szellemi állapotuk ismerete. Az utazásokat azoknak ajánljuk, akik általánosan jó egészségnek örvendenek és nincs olyan általuk ismert betegségük vagy sérülésük, ami gátolná vagy megakadályozná az utazáson való részvételt. A Las Palmeras Tours és csoportvezetői, idegenvezetői nem tehetők felelőssé abban az esetben, ha egy résztvevő általa előzetesen ismert egészségügyi problémájában a utazások során romlás következik be.

 

Komplex biztosítás külön köthető irodánknál. Partnerünk az Európai Utazási Biztosító. Aki szeretne biztosítást kötni, azokat megkérjük, hogy pontos születési dátumukat e-mailben küldjék el. Irodánk utazás előtt e-mailben elküldi a biztosítási kötvényeket, melyet ki kell nyomtatni és átutalással befizetni a biztosító felé a díjat. Ezután kérjük, hogy küldjék el részünkre az átutalási bizonylatot.

 

COVID 19 tájékoztató: Aki Covid-19 betegségben szenved vagy annak gyanúja fentáll, hogy beteg, kérjük, hogy ne vegyen részt az utazáson saját és mások épségének érdekében. Ez esetben kérjük, hogy amint tudomására jut, haladéktalanul értesítse irodánkat, és megpróbálunk az utasnak és irodának is megfelelő megoldást taláni (pl voucher kiadása, dátummódosítás). Tehát, aki beteg, az maradjon otthon. J Ajánlatos az utazásra kézfertőtlenítőt, esetleg maszkot bekészíteni.

 

Általános szerződési feltételek/ utazási csomagra vonatkozó jogszabályok

 

Cégnév: Las Palmeras Tours Kft.

Székhely: 2724 Újlegyel, Petőfi Sándor utca 48.

Adószám: 25092110-2-13

Cgj.szám: 13-09-173084

MKEH engedély szám: U-001630

Telefon: 06 70 701 0900

E-mail: info@laspalmeraskft.com, laspalmerastravel@gmail.com

Weboldal: www. laspalmeraskft.com

Számlavezető bank: Erste Bank; 11600006-00000000-68492427

Vagyoni biztosító: EUB Zrt, biztosítás összege: 8400 000 Ft + kényszerű hazautaztatásra szóló biztosíték + 700 000 Ft

 

1. A Las Palmeras Tours Kft. először is kijelenti, hogy jelen megállapodásban rögzített szolgáltatásaira és az általa értékesített utazásokra a Magyarország mindenkor hatályos Polgári Törvénykönyve, az utazási szerződésről szóló 472/2017.(XII. 28.) kormányrendelet, valamint az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről szóló 213/1996 (XII. 23.) kormányrendelet hatályos rendelkezései, illetve ezek módosító kiegészítő rendelkezései az irányadók és rá nézve kötelező jellegűek.

Jelen Felek között az utazási szerződés hivatalosan akkor jön létre, amikor az utazást megrendelő (utas vagy az utas képviselője) az utat megrendelte, az erre vonatkozó díjelőleget (40 %, kivéve ha a külföldi partner ettől szigorúbb feltételeket ír elő) a Las Palmeras Tours Kft-nek igazoltan megfizette, jelentkezését a Las Palmeras Tours Kft. elfogadta, visszaigazolta, nyilvántartásba vette. Ha az utazási iroda a jelentkezést csak feltételesen fogadta el, akkor a szerződés csak a végleges visszaigazolás után jön létre. Az utazási iroda szerződéses partnerének, megrendelőnek – kétség esetén – a foglalást intéző személy tekintendő akkor is, ha név szerint más utasok számára intézte a foglalást. Esetleges jogosulatlan megbízás esetén minden ennek kapcsán felmerülő kárért az eljáró személy a felelős. Jogi személy esetén a Las Palmeras Tours Kft. árajánlatát követő írásos megrendelés átadásával egyidejűleg jön létre az utazási szerződés.

Ha a befizetési határidőt az utazó nem teljesíti, az iroda a megrendelést lemondottnak tekintheti, valamint jogában áll az utazási feltételekben rögzített lemondási költséget (bánatpénzt) felszámítani.

Amennyiben a jelentkezés az út indulása előtt 30 napon belül történik, akkor a teljes részvételi díj egy összegben fizetendő.

Szerződés létrejöhet hivatásos (bejegyzett) utazásszervező, utazásközvetítő vagy annak irodája útján is és erre vonatkozó engedéllyel kell, hogy rendelkezzen.  A Las Palmeras Tours Kft. az utas megbízásából más utazási iroda, szolgáltató utazási termékét, szolgáltatásait is lekötheti, megrendelheti. Ebben az esetben az utazást, szolgáltatást szervező iroda utazási feltételei érvényesek. Ilyen esetben a Las Palmeras Tours Kft. a szolgáltatást teljesítő magatartásáért csak akkor felel, ha az utas felé történő megfelelő tájékoztatás átadásában mulasztás terheli.

2. Az alábbiakban leírt szerződési feltételek a Las Palmeras Tours Kft., mint online utazási iroda - elektronikus kereskedelmi szolgáltatást nyújtó (a továbbiakban: Szolgáltató) által üzemeltetett www.laspalmeraskft.com weboldalon történő foglalás, vásárlás jogi feltételeit tartalmazza. Az Ön online megrendelésének jóváhagyásával az alábbi magyar nyelven írt, de nem írásos szerződést elfogadja, amely az Európai Unió vonatkozó 97/7/EK irányelvének szabályaira épülő 45/2014 (II.26.) Korm. rend. előírásainak figyelembe vételével készült. A szerződés nem javítható, illetve iktatásra nem kerül. Kérjük, a megrendelés elküldése előtt olvassa el az Ön által kiválasztott utazás tájékoztatóját, programját és az általános szerződési feltételeket (ÁSZF.) Az utazás időtartamát és helyét, a teljesítés módját és a részvételi díjat a Kft. programajánlata és az utazási szerződés tartalmazza. Ha úgy dönt, hogy igénybe veszi az oldal szolgáltatásait és a www.laspalmeraskft.com oldalán foglalást küld, akkor ezzel egyidejűleg kijelenti, hogy ismeri, magára nézve kötelezőnek tekinti, és elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket, amely Ön (foglalást végző személy) és a Las Palmeras Tours Kft. között létrejött. Az online felületen csak cselekvőképes természetes ill. jogi személy vásárolhat és adhat le megrendelést. Az irodának joga van a beérkezett online foglalást indoklás nélkül visszautasítani olyan személytől, akivel korábban negatív tapasztalata volt (utazás alatt nem megfelelő viselkedés, más utasok zaklatása, nem fizetés, stb) vagy akutális foglalása alatt nem tolerálható, követelőző magatartást folytat. A foglalás elküldésével a megrendelő és a szolgáltató között, mint távollévők között kötött magyar nyelvű szerződés jön létre a jelen dokumentumban leírt feltételek szerint. A szolgáltató kötelezettséget vállal a megrendelés tárgyában a tőle elvárható legkörültekintőbb magatartás tanúsítására, a megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy a megrendelt szolgáltatás részvételi díját kiegyenlíti. A szerződés oly módon jön létre, hogy a megrendelő az online foglalás menüpont alatt a szükséges adatok megadásával kiválasztott utazást elektronikusan megrendeli. A foglalási folyamat előtt Ön megismerte az utazás részleteit, elolvasta a tájékozatót, jellegzetességeit, a bruttó árakat. A foglalás érvényesítéséhez el kell fogadnia az Általános Szerződési Feltételeket (ÁSZF). A Las Palmeras Tours Kft. elektronikus formában leveleket küldhet Önnek, melyről e-mailben bármikor leiratkozhat.

A szerződés az utazási iroda és a foglalást végző személy – utas között jön létre. A foglalást végző személy - utas felelősségvállalása: Megrendelő tudomásul veszi, hogy foglalásával jelen szerződést elfogadja, és az itt leírtak be nem tartásával szerződésszegést követ el, melyért jogi felelősséggel tartozik. Ha az utas nem személyesen, hanem harmadik személy közreműködésével foglalja le az utat az Iroda nem köteles vizsgálni, hogy e harmadik személy jogszerűen képviseli-e az utast. E harmadik személyt az utas képviselőjének kell tekinteni.  A mennyiben a szerződésen alapuló kötelezettségeket az utas nem teljesíti, azok az utas javára szerződést kötő harmadik személyt terhelik, ide értve azokat a kötelezettségeket, amelyek természetüknél fogva csak személyesen az utast érintik.

3. Megrendelés mente:

Az iroda az általa üzemeltetett weboldalon, e-mailben, telefonon keresztül leadott foglalásokért felel, azt nyilvántartja és a szerződés keretei között teljesíti. A foglalás elfogadásához az Ön és utastársai adatai szükségesek, amelyeket a weboldalon az online foglalás menüpontban vagy e-mailben kell megadni. A hiányosan, hamisan, vagy pontatlanul megadott adatokkal a foglalás elutasításra kerül, illetve a szerződés nem jön létre. Amennyiben kiderül, hogy a regisztrált adatok nem felelnek meg a valóságnak a foglalást töröljük és a teljesítésétől indoklás nélkül elállunk. A leadott utasadatok pontosságáért felelősséget nem vállalunk. A foglalás státuszáról e-mailben értesítést, visszaigazolást küldünk. Az utazások pontos időtartamát, az egyes szolgáltatások helyét, jellegét, módját, programjait és a részvételi díjat a Las Palmeras Tours Kft. tájékoztatója és utazási szerződése tartalmazza. Az Utas köteles a szerződés szerinti részvételi díjakat megfizetni a kijelölt fizetési határidőig. Erről külön értesítést nem küld az iroda a megrendelőnek. Ha a befizetési határidőt az utas nem teljesíti, a Las Palmeras Tours Kft. a szerződést érvénytelennek és a megrendelést lemondottnak tekintheti, függetlenül attól, hogy a visszaigazolás már megtörtént – e vagy sem. Ez vonatkozik a más közvetítő útján történő szerződéskötésre is. A fizetési feltételek teljesítése után automatikusan várjuk az utazáson. A részvételi díjról az iroda elektronikus számlát állít ki.

 

4. Lemondási feltételeink:

Utas általi lemondás:

Az utas jogosult az utazási jogát másnak átadni, engedményezni, ha az eredeti utas helyébe lépő személy aláírásával elfogadja a szerződést. Az engedményezés csak a Las Palmeras Tours Kft. jóváhagyásával, írásbeli visszaigazolásával és – amennyiben ez felmerül - esetleges többletköltséget megfizetésével válik érvényessé.

Az utasnak jogában áll az utazást lemondani az alábbi feltételekkel. Az utazásról történő lemondást (szerződéstől történő elállást) írásban kell az utasnak (e-mailben vagy postai úton). A határidőbe a lemondás napja számít, amikor a lemondás, írásban irodánkba igazolhatóan beérkezett, de az indulás napja nem.

Lemondás esetén a megrendelt teljes részvételi díjból személyenként az alábbi, a részvételi díjhoz arányosított százalékos összegben meghatározott visszatérítés fizetendő az utasnak, bánatpénz jogcímén:

  • Szerződéskötés – 60 nap között: A lemondás az indulás előtt 60 napon túl történik, az iroda a teljes összeget visszaküldi az utas részére 25 000 Ft/fő kezelési és törlési költség levonása mellett.
  • 60-45 nap között: a befizetett összeg 90 %-a jár vissza (10% levonás)
  • 44-35 nap között: a befizetett összeg 60 %-a jár vissza (40% levonás)
  • 34-16 nap között: a befizetett összeg 25 %-a jár vissza (75% levonás)
  • 15 - 0 (indulás) nap között: 0 % semmilyen összegű és jogcímű visszatérítésre sem jogosult az utas

Az utas jogosult az utazási jogát másnak átadni, engedményezni, ha az eredeti utas helyébe lépő személy aláírásával elfogadja az utazási szerződést. Az engedményezés csak a Las Palmeras Tours Kft. jóváhagyásával, írásbeli visszaigazolásával és – amennyiben ez felmerül - esetleges többletköltséget megfizetésével válik érvényessé. 

Az Utazó az utazási csomag megkezdését megelőzően bánatpénz fizetése nélkül, de a kezelési költség megfizetésével  jogosult felmondani az utazási csomagra vonatkozó szerződést, ha a célállomás helyén a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján az „utazásra nem javasolt” utazási célországokat és térségeket megjelölő felsorolásba felvételre került –olyan elháríthatatlan és rendkívüli körülmények merülnek fel, pl rendkívüli járványügyi helyzet, teljes határzár, amelyek az utazási csomag teljesítését jelentős mértékben befolyásolják, vagy lényegesen befolyásolják az Utazók célállomásra való szállítását. Az Utazó az utazási csomag ellenértékeként befizetett díj visszafizetésére jogosult, a kezelési költséget kivételével, de további kártérítést azonban nem követelhet. Azonban, ha cél- vagy tranzit ország pl a járványügyre vonatkozóan PCR-tesztet, oltást, karantént, stb ír elő, de a célországba az utazás lehetséges, akkor az Utazó az ÁSZF és lemondási feltételeket alkalmazva mondhatja le az utat.

 

Az Utas köteles az utazásra vonatkozó mindenkori jogszabályokat, előírásokat (pl. útlevél-, vám-, devizajogszabályok, be- és kiutazási szabályok, egészségügyi előírások stb.) betartani; az ezek megszegéséből, be nem tartásából eredő többletköltségek és károk az Ügyfelet terhelik. Ha a rendelkezések be nem tartása miatt az Ügyfél az utazáson nem tud részt venni, úgy kell tekinteni, mintha az utazást lemondta volna, illetve az utazástól elállt volna. Az utazástól való elállásra, annak okától függetlenül, az utazást szervező Utazási iroda általános szerződési feltételei az irányadóak, különös tekintettel az elállás (lemondás) miatt visszatérítendő összegek vonatkozásában.

 

Voucher, valamint a voucherrel fizetett utazás lemondására vonatkozó szabályok:

A voucher lemondása, készpénzre váltása az eredetileg kapott voucher érvényességi idejének lejárta utána lehetséges. Ez esetben 14 napja van az irodának a pénz visszafizetésére. Érvényességi ideje a voucheren megtalálható. Ez azt jelenti, hogy ha mégsem használják le valaki a vouchert az érvényességi időn belül, akkor év végén tudnak nyilatkozni, hogy készpénzre szeretnék az utalványt váltani vagy pedig hosszabbítani és ha készpénzre szeretnék váltani, akkor nekünk 14 napon belül kell visszautalni. A 2020-ban kiállított utalvány érvényessége 2021. december 31.

Ez időtartam alatt szabadon felhasználható vagy átruházható (eladható) másnak, ingyenes az átírás.

Ha a voucheres utas bejelentkezik, felhasználja a voucherét egy konkrét általa kiválasztott útra, de időközben lemondja az utazást, akkor azt megteheti, de az általános szerződési feltételeket alapján, illetve a szerződési és lemondási feltételeket alkalmazva, tehát bánatpénz levonásával is járhat, és a szerződés szerint visszajáró összeget a voucher érvényességi idejének lejártakor kell az irodának visszatérítenie.

A 123. számú Magyar Közlönyben megjelent új Covid helyeztre szóló jogszabály alapján az utazó dönthetett az utalvány (voucher) elfogadásáról szabadon vagy az utazás lemondásról az adott időpontban. A jogszabály szerint, aki elfogadta 2020-ban a vouchert, azoknak teljes értékben, levonás nélkül kellett kiadnunk, hogy a voucheresek előnyben részesüljenek, és feltétele volt, hogy a 2021-es évben lehasználható legyen szabadon, a szerződési és lemondási feltételeket nem alkalmaztuk. (Minden voucher esetén alapvetően 1 év érvényességi időt határoztunk meg). Akik pedig lemondták az utat 2020-ban, azoknak felszámítható volt az iroda kezelési költsége, illetve akár az ÁSZF szerint a lemondási feltételek szerinti bánatpénz. Ez alól mentesültek, akik vouchert igényeltek.

A jogszabály 5. pontja alapján úgy rendelkezik, hogy:

„(5) Ha az utazó az utalványt a 3. § (1) bekezdés d) pontjában, illetve a 4. § (2) bekezdés d) pontjában meghatározott érvényességi idő alatt nem használja fel, az utazásszervező köteles részére az utalványon feltüntetett értéknek megfelelő összeget legkésőbb 14 napon belül megtéríteni.”


Utazásszervező általi lemondás:

  1. Az utazásszervező kártérítési kötelezettség nélkül jogosult felmondani az utazási csomagra vonatkozó szerződést, a befizetett részvételi díjak visszatérítése mellett, ha az utazási csomagra jelentkezett személyek száma nem ériel a szerződésben meghatározott minimális 35 fős létszámot az alábbiak szerint: Az utazásszervező a szerződés felmondásáról a szerződésben meghatározott határidőn belül, de legkésőbb az alábbiak szerint értesíti az utazót: 20 nappal az utazási csomag megkezdése előtt a hat napnál hosszabb utak esetén, 7  nappal az utazási csomag megkezdése előtt a kettő és hat nap közötti időtartamú utak esetén, 48 órával az utazási csomag megkezdése előtt, a két napnál rövidebb utak esetén.
  1. Az utazásszervező kártérítési kötelezettség nélkül jogosult felmondani az utazási csomagra vonatkozó szerződést, a befizetett részvételi díjak visszatérítése mellett, ha az utazásszervezőt elháríthatatlan és rendkívüli körülmények gátolják a szerződés teljesítésében, és indokolatlan késedelem nélkül, az utazási csomag megkezdése előtt értesíti az utazót a szerződés felmondásáról bármely módon (pl. busz műszaki probléma, baleset, előre nem látott ok, stb.).
  1. Az utazásszervező kártérítési kötelezettség nélkül jogosult felmondani az utazási csomagra vonatkozó szerződést, a befizetett részvételi díjak visszatérítése mellett, ha az utazási szerződés megkezdése után, de az utazás megkezdése előtt az utas kommunikációja az irodával követelőző, agresszív vagy az iroda az utas extra, szereződéstől eltérő kéréseit nem tudná teljesíteni.

 

5. Módosítások, adminisztrációs, kezelési költségek:

 

Az Utas nevének módosítása buszos utazások esetén díjtalan! Az utazásra jöhet magad helyett más, de előre kell jelezni a határátlépések, utas és szálláslista miatt.

 

Utazás típusának módosítása estén az iroda 5000 Ft/fő adminisztrációs-kezelési költséget számolhat fel.

 

Utazás utas oldali lemondása esetén az iroda 25 000 Ft/fő kezelési –törlési költséget számol fel a lemondási időn kívül.

 

Az utas által az utazási szerződés alapján fizetendő teljes díj nem emelhető, kivéve, ha a deviza vagy üzemanyagárak extrém módon nem emelkednek, ebben az esetben az iroda írásbeli értesítést küld az utazó részére a különbözet megfizetéséről.

Az utazások, szállásárak 430 Ft-os Euro árfolyamon vannak számolva, az üzemanyagárak pedig maximális 850 Ft/liter áron. Ha ettől magasabb az árfolyam, akkor az iroda jogosult a részvételi díjon emelni 8%-kal. A kalkulált árhoz képest tartós áremelkedés esetén a részvételi díj változtatási jogát, a törvényi szabályoknak megfelelően, irodánk fenntartja.

 

6. Fakultatív programok, külföldi szolgáltatások:

Az iroda lehetőséget nyújt egyes fakultatív programok/szolgáltatások bejelentkezésére belföldön és külföldön is. A leadott és befizetett bejelentkezések után, a fakultatív program indulása előtt 3 nappal nincs lehetőség lemondásra, mivel ez a külföldi irodák bevett gyakorlata, így a mi irodánk visszatéríteni nem tudja a program árakat. A Las Palmeras Tours által kiadott programfüzetben (tájékoztatóban) meghatározott fakultatív programokat kivétel nélkül a külföldi partnerirodák szervezik és bonyolítják. Bármilyen probléma esetén azonnal, helyben kell intézkedni az idegenvezető, csoportvezető által. A programok létszámfüggőek; változó minimumlétszám alatt nem indítják azokat.

Vannak olyan fakultatív programok, melyekre csak az indulás előtt Magyarországon lehet bejelentkezni, ezt a programleírásban minden esetben jelzünk, mert az irodának is tovább kell foglalni a külföldi szolgáltatóknál. Ha ezt a lehetőséget az utas elmulasztotta, a helyszínen az iroda képviselője (pl. idegenvezető) a jelentkezést nem köteles már elfogadni. Természetesen rugalmasan kezeljük, de nem minden esetben lehetséges.  

Amennyiben az utazás vis major okok (előre nem látható külső körülmények, valamint túlfoglalást, új határszabály, korlátozás, járványügyi helyezt) miatt elmarad, akkor az iroda kártalanítási felelősséggel nem tartozik, de a befizetett összeget az adott időszakra eső jegybanki alapkamattal megemelve haladéktalanul köteles visszafizetni. Egyéb esetben köteles az utas kárát megtéríteni. Ez nem vonatkozik arra az esetre, ha a programban csak minimális módosításra, időpontváltozásra kerül sor, vagy ha az utas azonos vagy magasabb értékű szolgáltatást kapott.

 

7. Vis major okok:

Járványügyi intézkedés, teljes határzár vagy előre nem látható természeti katasztrófa esetén: Az irodának rendkívüli járványos ügyi korlátozások (határzár, utazásra nem javasolt ország) esetén lehetősége van időpontot módosítani, és amennyiben ez az utasnak nem megfelelő, akkor engedélyezni egy másik, későbbi utazásra való átjelentkezést.

A hatóságok, legyen az bel- vagy külföldi által esetlegesen beutazáskor vagy hazautazáskor elrendelt karanténkötelezettségért, Covid-dal kapcsolatos eljárásrend alkalmazásárét (PCR-teszt, egészségügyi vizsgálat, stb) az Irodát felelősség nem terheli, kártérítéssel nem tartozik.  Az esetleges útidokumentumok beszerzése az Utas felelőssége.

 

Szállásokra vonatkozólag: Kivételes és nem várt, előre nem látott, vis major esetekben a Las Palmeras Tours Kft. fenntartja a jogát a szálloda, szálláshely változtatására, pl tűzeset, hotel hibájából túlfoglalás, hotel csődbe megy, járványügyi helyezt, stb. Ez esetben az iroda rögtön tájékoztatja az utasokat. Abban az esetben, ha a Las Palmeras Tours Kft. partner szállásadója az utasokat nem a megegyezés szerinti helyen helyezi el, vagy utazás előtt vagy közben kiderül, hogy a szállás partner túlfoglalta magát, a szállás visszamondja, vagy egyéb körülmények miatt nem a szerződés szerint tudja elhelyezni az utasokat, akkor társaságunk szavatolja, hogy a módosított szálloda az adott országban ugyan olyan vagy magasabb kategória szerinti besorolású, mint amit előzetesen a konkrét útra vonatkozóan meghirdetett. Ha az iroda csak kategóriát jelölt meg az útra, de konkrét szállás nevet nem, akkor saját hatáskörében módosíthat azonos vagy magasabb kategóriába.

Ilyen esetben az utas kártalanítási összegre nem tarthat igényt.

 

Az egyes országokban eltérő szokások vannak. Az iroda nem vállal azért felelősséget, hogy az adott szálloda kategóriája egy adott országokban ugyanolyan vagy azonos besorolású szálloda színvonalának megfelel-e egy másik országban. A szállásosokat minden esetben az adott országok minősítik, kategorizálják. 

 

Programokra vonatkozólag: Las Palmeras Tours Kft. fenntartja a jogát a programok azonos vagy magasabb értékű programokkal történő módosítására, a napok, időpontok, valamint az azon belüli programok felcserélésére, ha szükség van rá, pl időjárás, előre nem látható ok, biztonsági kérdés.

Mivel utazások során bármikor előfordulhat, hogy az időjárás változékony lesz, ezért irodánk túravezetői mindenképpen fenntartják a jogot, hogy rossz idő esetén – eső, köd, rossz látási viszonyok – megváltoztassák a programot. Ez jelentheti a különböző látnivalók vagy túrák sorrendjének felcserélését, de különösen zord időjárás esetén – a résztvevők biztonsága, egészségük védelme érdekében – módosulhatnak vagy el is maradhatnak túrák. Ebben az esetben mindenképpen igyekszünk valamilyen más programot szervezni. Ez lehet egy másik, könnyebb túra vagy városnézés.

Ilyen esetben az utas kártalanítási összegre nem tarthat igényt.. Programcsere esetén külön díjat nem számolhat fel az utazási iroda.

 

Buszos utakra vonatkozólag: Az utazási iroda, vagyis az utazásszervező az autóbuszos fuvarozócégekkel kötött szerződés alapján a fuvarozónak a busz műszaki meghibásodása, vagyis ha a jármű nem tud továbbhaladni, akkor belföldön 6, külföldön 12 órán belül kell gondoskodni a jármű javításáról vagy pótlásáról. Ezen időn túl az utazásszervező köteles az utasnak a késésből származó arányos, igazolt kárt megtéríteni, mely a közlekedési költség erejéig terjedhet. Késedelmes indulás esetén az utas elállhat a szerződéstől, ha a késedelem meghaladja a 36 órát. Az igénybe vett autóbusz balesete miatt keletkezett károkra a 181/2011/EK rendelet előírásait kell alkalmazni. A baleset miatt keletkezett kár megtérítését a rendelet alapján az utas az autóbusz társaságtól követelheti. A baleset miatt a kárenyhítési és segítségnyújtási kötelezettség a rendelet alapján az autóbusz társaságot terheli.

 

Szintén nem nyújtható be kártérítési igény a busz ülésrendjével kapcsolatosan.

8. Panaszügyintézés, jogérvényesítési lehetőségek

Az Utas fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken és módon terjesztheti elő:

Az utazások során a szóbeli panaszt a hatáos jogszabályok értelmében az iroda munkatársa azonnal kivizsgálja és szükség szerint orvosolja, amennyiben a panasz jellege megengedi.

Az Utazásszervező köteles az Utas részére segítséget nyújtania a helyzet megoldásában.

Az Utazásszervező nem felelős abban az esetben, ha a szerződés nem teljesítése az utas magatartására, hibájára vezethető vissza. (p. étkezéseknél, programnál az előzetesen egyeztetetett időpontban meg nem jelenés, stb)

Az Utazásszervező az általa szervezett utazásokon a utazás idejét, programok nehézségi szintjét, menetidejét normál kondícióra és átlagos időjárási viszonyokra és körülményekre kalkulálta. A meghirdetettől rövidebb vagy hosszabb menetidők minden irányban lehetségesek, melyek esetén az Utazásszervező reklamációt, visszalépést és kártérítési igényt nem fogad el.

A szerződés hibás teljesítése esetén az utas visszatérítési kérelmét a hazaérkezéstől számított 3 napon belül, e-mailben, ajánlott levélben, vagy egyéb az átvétel tényét és dátumát hitelesen igazoló módon nyújthatja be a Las Palmeras Tours Kft irodájánál. Az utast – az utazásszervező hibás teljesítése esetén is – együttműködési és kárenyhítési kötelezettség terheli. A panaszt az utasnak kötelező a helyszínen bejelenteni a csoportvezetőnek/utaskísérőnek/idegenvezetőnek, ekkor jegyzőkönyv felvételére kerül sor. A panaszt abban az esetben vizsgáljuk ki és bíráljuk el jogosságát, ha azt a helyszínen már bejelentette az idegenvezetőnek, utaskísérőnek, a Las Palmeras Tours Kft. helyi megbízottjának, vagy a szállodának. A bejelentéshez csatolni kell a kifogásra okot adó körülmény, illetve cselekmény helyén a kísérő vagy szolgáltató, vagy több utas által felvett és igazolt dokumentumok, jegyzőkönyvek egy példányát. Amennyiben az utas kárigényét késve vagy nem megfelelő feltételekkel jelenti be, akkor az utazási iroda mentesül a kárigény elbírálása alól (Ptk. 306/4). Az írásbeli panaszra, benyújtott kárigényre történő válaszadási határidő 30 nap.

A felek elfogadják, hogy a kártérítés összege (vagyoni és nem vagyoni jellegű) a törvényben meghatározott mérték szerint maximum a befizetett részvételi díj kétszerese.

A panasz bejelentésének elsődleges helye, az Ügyfélszolgálat:

Levelezési cím: 2724 Újlegyel, Petőfi Sándor utca 48.

00 36 70 701 0900, info@laspalmeraskft.com, laspalmerastravel@gmail.com

Amennyiben az iroda és az Utas között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita az irodával való tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva:

Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál: Amennyiben az Utas fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes Fogyasztóvédelmi Hatósághoz.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság általános jogutódja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (címe a jelen általános utazási feltételek elkészítésekor: 1011 Budapest, Fő utca 44-50., központi postafiók címe: 1440 Budapest, Pf. 1.).

A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A fogyasztói jogvita bíróságon kívüli, békés rendezése céljából az Utas eljárást kezdeményezhet a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testületnél illetve fordulhat a Szolgáltató székhelye szerint békéltető testülethez.

Budapesti Békéltető Testület elérhetőségei:​

Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310.
Levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.: 10.
Központi telefonszám: +36 1 488 2186

 

Utazási irodák felügyeleti szerve:

Budapest Főváros Kormányhivatala Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportellenőrzési és Nemesfémhitelesítési Főosztály Idegenforgalmi és Közraktározás-felügyeleti Osztály

Cím: 1124 Budapest, Németvölgyi út 37-39., postacím: 1534 Budapest BKKP, Pf: 919

 

9. Adatkezelés:

A részletes Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat és tájékoztató elolvasható és letölthető a www.laspalmeraskft.com/online-foglalas/ menüpont alatt.

Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-106725/2016

Személyes adatainak védelme érdekében nagy hangsúlyt fektetünk adatainak titkosságára. A Szolgáltató kiemelt figyelmet fordít az általa kezelt elektronikus levélcímek felhasználásnak jogszerűségére, így azokat csak az alábbiakban meghatározott módon használja fel (tájékoztató vagy reklám) e-mail küldésére. Amennyiben Ön a Las Palmeras Tours Kft-vel szerződést köt, hozzájárul, hogy adatait a hatályos jogszabályoknak megfelelően nyilvántartásba vegye és kezelje, valamint hozzájárul ahhoz, hogy esetleges marketing tevékenység céljából irodánk ajánlatával legközelebb is felkeresse. A hírlevelekről való leiratkozást az Utas automatikusan megteheti.

Az Utas tudomással bír arról, hogy az utazás során az Utazásszervező fénykép és mozgókép felvételeket készíthet. Az Utas az Utazási Szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy az Utazásszervező által készített, az Utast esetlegesen ábrázoló fényképeket és mozgókép felvételeket a Honlapon közzétegye, valamint üzleti tevékenysége keretében, egyéb promóciós célokra használja. Amennyiben nem járul hozzá, hogy a közös fotókon szerepeljen (csoportképek, stb), kérjük jelezze irodánk felé.

Jelen hozzájárulás nem vonatkozik a szeméremsértő, valamint az emberi méltóságot sértő felvételek közzétételére.


10. Az utazási feltételeket, utazási szabályokat tudomásul vettem, magamra (az általam képviselt személyre nézve) kötelezőnek fogadom el, jogviták esetén az illetékes városi bíróság jár el.

 

1 napos vagy non stop utak esetén:

 

Ülőhely választás: A nagy létszámára való tekintettel az ülőhelyeket elsőként az iroda osztja be, figyelembe véve az egyes nagyobb társaságok méretét, hiszen az a célunk, hogy a párok, barátok, családtagok minden esetben egymás mellett, vagy egymás közvetlen közelében ülhessenek. Az ülésrendek a foglalások beérkezésének időrendjében lesznek kialakítva, az utazási iroda által. Az ezzel kapcsolatos kéréseknek az iroda igyekszik eleget tenni, de azok teljesítésére garanciát nem tud vállalni! 1 napos belföldi utak estén a fix ülőhelyet autóbuszainkon 2000 Ft/fő árért tudunk biztosítani, ha mégsem, akkor visszafizetjük. A fix ülőhelyeket a gyűjtőjáratokon nem biztosítjuk! Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy az utazás indulása előtt 3 nappal semmiféle módosítást nem áll módunkban elfogadni! Az iroda az ülésrend módosításának jogát viszont az indulás időpontjáig fenntartja!

A Las Palmeras Tours Kft. először is kijelenti, hogy jelen megállapodásban rögzített szolgáltatásaira és az általa értékesített szolgáltatásokra a Magyarország mindenkor hatályos Polgári Törvénykönyve az irányadó és rá nézve kötelező jellegűek.Jelen Felek között a szerződés hivatalosan akkor jön létre, amikor a szolgáltatást megrendelő vagy képviselője a szolgáltatást megrendelte, az erre vonatkozó díjelőleget a Las Palmeras Tours Kft-nek igazoltan megfizette, jelentkezését a Las Palmeras Tours Kft. elfogadta, visszaigazolta, nyilvántartásba vette. Ha az iroda a jelentkezést csak feltételesen fogadta el, akkor a szerződés csak a végleges visszaigazolás után jön létre. Az iroda szerződéses partnerének, megrendelőnek – kétség esetén – a foglalást intéző személy tekintendő akkor is, ha név szerint más utasok számára intézte a foglalást. Esetleges jogosulatlan megbízás esetén minden ennek kapcsán felmerülő kárért az eljáró személy a felelős. Jogi személy esetén a Las Palmeras Tours Kft. árajánlatát követő írásos megrendelés átadásával egyidejűleg jön létre a szerződés.

Ha a befizetési határidőt a megrendelő nem teljesíti, az iroda a megrendelést lemondottnak tekintheti, valamint jogában áll a feltételekben rögzített lemondási költséget felszámítani.

A Las Palmeras Tours Kft. a megrendelő megbízásából más szolgáltató szolgáltatásait (pl személyszállítási vagy egyéb szolgáltatás) is lekötheti, megrendelheti, közvetítheti. Ebben az esetben az iroda feltételei érvényesek. Ilyen esetben a Las Palmeras Tours Kft. a szolgáltatást teljesítő magatartásáért csak akkor felel, ha a megrendelő felé történő megfelelő tájékoztatás átadásában mulasztás terheli.

Az alábbiakban leírt szerződési feltételek a Las Palmeras Tours Kft., mint online iroda - elektronikus kereskedelmi szolgáltatást nyújtó által üzemeltetett www.laspalmeraskft.com weboldalon történő foglalás, vásárlás jogi feltételeit tartalmazza. Az Ön online megrendelésének jóváhagyásával az alábbi magyar nyelven írt, de nem írásos szerződést elfogadja, amely az Európai Unió vonatkozó 97/7/EK irányelvének szabályaira épülő 45/2014 (II.26.) Korm. rend. előírásainak figyelembe vételével készült. A szerződés nem javítható, illetve iktatásra nem kerül. Kérjük, a megrendelés elküldése előtt olvassa el az Ön által kiválasztott utazás tájékoztatóját, programját és az általános szerződési feltételeket (ÁSZF.) Ha úgy dönt, hogy igénybe veszi az oldal szolgáltatásait és a www.laspalmeraskft.com oldalán foglalást küld, akkor ezzel egyidejűleg kijelenti, hogy ismeri, magára nézve kötelezőnek tekinti, és elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket, amely Ön (foglalást végző személy) és a Las Palmeras Tours Kft. között létrejött. Az online felületen csak cselekvőképes természetes ill. jogi személy vásárolhat és adhat le megrendelést. Az irodának joga van a beérkezett online foglalást indoklás nélkül visszautasítani olyan személytől, akivel korábban negatív tapasztalata volt (utazás alatt nem megfelelő viselkedés, más utasok zaklatása, nem fizetés, stb) vagy akutális foglalása alatt nem tolerálható, követelőző magatartást folytat. A foglalás elküldésével a megrendelő és a szolgáltató között, mint távollévők között kötött magyar nyelvű szerződés jön létre a jelen dokumentumban leírt feltételek szerint. A szolgáltató kötelezettséget vállal a megrendelés tárgyában a tőle elvárható legkörültekintőbb magatartás tanúsítására, a megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy a megrendelt szolgáltatás részvételi díját kiegyenlíti. A szerződés oly módon jön létre, hogy a megrendelő az online foglalás menüpont alatt a szükséges adatok megadásával kiválasztott szolgáltatást elektronikusan megrendeli. A foglalási folyamat előtt Ön megismerte az utazás részleteit, elolvasta a tájékozatót, jellegzetességeit, a bruttó árakat. A foglalás érvényesítéséhez el kell fogadnia az Általános Szerződési Feltételeket (ÁSZF). A Las Palmeras Tours Kft. elektronikus formában leveleket küldhet Önnek, melyről e-mailben bármikor leiratkozhat.

A szerződés az iroda és a megrendelést végző személy között jön létre. A megrendelést végző személy - felelősségvállalása: Megrendelő tudomásul veszi, hogy foglalásával jelen szerződést elfogadja, és az itt leírtak be nem tartásával szerződésszegést követ el, melyért jogi felelősséggel tartozik. Ha a megrendelő nem személyesen, hanem harmadik személy közreműködésével foglalja le a szolgáltatatást az Iroda nem köteles vizsgálni, hogy e harmadik személy jogszerűen képviseli-e a megrendelőt. E harmadik személyt a megrendelő képviselőjének kell tekinteni. 

Megrendelés mente:

Az iroda az általa üzemeltetett weboldalon, e-mailben, telefonon keresztül leadott foglalásokért felel, azt nyilvántartja és a szerződés keretei között teljesíti. A foglalás elfogadásához az Ön és utastársai adatai szükségesek, amelyeket a weboldalon az online foglalás menüpontban vagy e-mailben kell megadni. A hiányosan, hamisan, vagy pontatlanul megadott adatokkal a foglalás elutasításra kerül, illetve a szerződés nem jön létre. Amennyiben kiderül, hogy a regisztrált adatok nem felelnek meg a valóságnak a foglalást töröljük és a teljesítésétől indoklás nélkül elállunk. A leadott utasadatok pontosságáért felelősséget nem vállalunk. A foglalás státuszáról e-mailben értesítést, visszaigazolást küldünk. Az utazások pontos időtartamát, az egyes szolgáltatások helyét, jellegét, módját, programjait és a részvételi díjat a Las Palmeras Tours Kft. tájékoztatója és a szerződése tartalmazza. A megrendelő köteles a szerződés szerinti részvételi díjakat megfizetni a kijelölt fizetési határidőig. Erről külön értesítést nem küld az iroda a megrendelőnek. Ha a befizetési határidőt a megrendelő nem teljesíti, a Las Palmeras Tours Kft. a szerződést érvénytelennek és a megrendelést lemondottnak tekintheti, függetlenül attól, hogy a visszaigazolás már megtörtént – e vagy sem. Ez vonatkozik a más közvetítő útján történő szerződéskötésre is. A fizetési feltételek teljesítése után automatikusan várjuk az utazáson. A részvételi díjról az iroda elektronikus időbélyegzett számlát állít ki.

 

Módosítási feltételek:

A Megrendelő-Utas nevének módosítása buszos utazások esetén díjtalan! Az utazásra jöhet magad helyett más, de előre kell jelezni az utaslista miatt. 

A szerződéssel kapcsoltotos egyéb módosítás estén a Las Palmeras Tours Kft adminisztrációs-kezelési költségként 4000 Ft/fő, összeget számolhat fel.

Az utas által aalapján fizetendő teljes díj nem emelhető, kivéve, ha az üzemanyagárak extrém módon nem emelkednek.

Az áremelkedés esetén a részvételi díj változtatási jogát, a törvényi szabályoknak megfelelően, irodánk fenntartja. Ez esetben azonnal írásban tájékoztatjuk az utasokat a különbözetről és ennek elfogadásáról az Utas maga dönt.

 

Lemondási feltételek, költségek 1 napos vagy non stop utazásaink esetén:

 

Megrendelő (utas) általi lemondás:

 

Az utas jogosult az utazási jogát másnak átadni, engedményezni, ha az eredeti utas helyébe lépő személy aláírásával elfogadja a szerződést. Az engedményezés csak a Las Palmeras Tours Kft. jóváhagyásával, írásbeli visszaigazolásával és – amennyiben ez felmerül - esetleges többletköltséget megfizetésével válik érvényessé.

 

Az utasnak jogában áll az utazást lemondani az alábbi feltételekkel. Az utazásról történő lemondást (szerződéstől történő elállást) írásban kell az utasnak (e-mailben vagy postai úton), vagy minimálisan teljes bizonyító erejű magánokiratban igazolt képviseleti jogosultsággal rendelkező képviselőjének megtennie.

A határidőbe a lemondás napja számít, amikor a lemondás, írásban irodánkba igazolhatóan beérkezett, de az indulás napja nem.

  • Szerződéskötés – Indulás előtt 15 nap között az 5000 Ft/fő törlési-kezelési költségen kívül (foglaló) a teljes összeget visszaküldi az utas részére
  • 15 - 0 (indulás) nap között: Semmilyen összegű és jogcímű visszatérítésre nem jogosult az utas

Iroda általi lemondás:

  1. A cég kártérítési kötelezettség nélkül jogosult felmondani a szerződést az utazás indulás előtt 48 órával az 1 napos és non stop utak esetén, a befizetett részvételi díjak visszatérítése mellett, ha a jelentkezett személyek száma nem ériel a szerződésben meghatározott minimális 20 fős létszámot.
  1. Az utazásszervező kártérítési kötelezettség nélkül jogosult felmondani a szerződést, a befizetett díjak visszatérítése mellett, ha a céget elháríthatatlan és rendkívüli körülmények gátolják a szerződés teljesítésében, és indokolatlan késedelem nélkül, az utazás megkezdése előtt értesíti az utazót a szerződés felmondásáról bármely módon (pl. busz műszaki probléma, baleset, előre nem látott ok, stb.).
  1. Az utazásszervező kártérítési kötelezettség nélkül jogosult felmondani a szerződést, a befizetett részvételi díjak visszatérítése mellett, ha a szerződés megkötése után, de az utazás megkezdése előtt az utas kommunikációja az irodával követelőző, agresszív vagy az iroda az utas extra, szereződéstől eltérő kéréseit nem tudná teljesíteni

Vis major okok:

 

Járványügyi intézkedés vagy előre nem látható természeti katasztrófa esetén: Az irodának járványos ügyi korlátozások esetén lehetősége van időpontot módosítani, és amennyiben ez az utasnak nem megfelelő, akkor engedélyezni egy másik, későbbi utazásra való átjelentkezést.

Programokra vonatkozólag: Las Palmeras Tours Kft. fenntartja a jogát a programok azonos vagy magasabb értékű programokkal történő módosítására, időpontok, valamint az adott napon belüli programok felcserélésére, ha szükség van rá, pl időjárás, előre nem látható ok, biztonsági kérdés.

Mivel utazások során bármikor előfordulhat, hogy az időjárás változékony lesz, ezért irodánk túravezetői mindenképpen fenntartják a jogot, hogy rossz idő esetén – eső, köd, rossz látási viszonyok – megváltoztassák a programot. Ez jelentheti a különböző látnivalók vagy túrák sorrendjének felcserélését, de különösen zord időjárás esetén – a résztvevők biztonsága, egészségük védelme érdekében – módosulhatnak vagy el is maradhatnak túrák. Ebben az esetben mindenképpen igyekszünk valamilyen más programmal helyettesíteni. Ez lehet egy másik, könnyebb túra vagy városnézés.

Ilyen esetben az utas kártalanítási összegre nem tarthat igényt.. Programcsere esetén külön díjat nem számolhat fel az utazási iroda.

Buszos utakra vonatkozólag: Az iroda az autóbuszos fuvarozócégekkel kötött szerződés alapján a fuvarozónak a busz műszaki meghibásodása, vagyis ha a jármű nem tud továbbhaladni, akkor belföldön 6, külföldön 12 órán belül kell gondoskodni a jármű javításáról vagy pótlásáról. Ezen időn túl az utazásszervező köteles az utasnak a késésből származó arányos, igazolt kárt megtéríteni, mely a közlekedési költség erejéig terjedhet. Késedelmes indulás esetén az utas elállhat a szerződéstől, ha a késedelem meghaladja a 36 órát. Az igénybe vett autóbusz balesete miatt keletkezett károkra a 181/2011/EK rendelet előírásait kell alkalmazni. A baleset miatt keletkezett kár megtérítését a rendelet alapján az utas az autóbusz társaságtól követelheti. A baleset miatt a kárenyhítési és segítségnyújtási kötelezettség a rendelet alapján az autóbusz társaságot terheli.

Szintén nem nyújtható be kártérítési igény a busz ülésrendjével kapcsolatosan.

Az 1 napos, 24 órát meg nem haladó utazás, szolgáltatás nem tartozik az utazási csomag fogalma alá, így a vagyoni biztosíték fedezete alá sem.

Fakultatív szolgáltatások/programok:

Az iroda lehetőséget nyújt egyes helyi fakultatív programok/szolgáltatások bejelentkezésére is, ami természetesen nem kötelező, tehát választható. A leadott bejelentkezések után, a program indulása előtt 3 nappal nincs lehetőség lemondásra, mivel ez a helyi szolgáltatók bevett gyakorlata, hogy a lejelentett létszámot fizettetik ki. A Las Palmeras Tours által kiadott programfüzetben (tájékoztatóban) meghatározott fakultatív programokat kivétel nélkül a helyi szolgáltatók szervezik és bonyolítják. Bármilyen probléma esetén azonnal, helyben kell intézkedni az idegenvezető, csoportvezető által. A programok létszámfüggőek; változó minimumlétszám alatt nem indítják azokat.

Vannak olyan fakultatív programok, melyekre csak az indulás előtt lehet bejelentkezni, ezt a programleírásban minden esetben jelzünk, mert az irodának is tovább kell foglalni/jelezni a létszámokt a szolgáltatóknál. Ha ezt a lehetőséget az utas elmulasztotta, a helyszínen az iroda képviselője (pl. idegenvezető) a jelentkezést nem köteles már elfogadni. Természetesen rugalmasan kezeljük, de nem minden esetben lehetséges.  

Amennyiben az utazás vis major okok (előre nem látható külső körülmények, valamint túlfoglalást) miatt elmarad, akkor az iroda kártalanítási felelősséggel nem tartozik, de a befizetett összeget az adott időszakra eső jegybanki alapkamattal megemelve haladéktalanul köteles visszafizetni. Egyéb esetben köteles az utas kárát megtéríteni. Ez nem vonatkozik arra az esetre, ha a programban csak minimális módosításra, időpontváltozásra kerül sor, vagy ha az utas azonos vagy magasabb értékű szolgáltatást kapott.

 

Panaszügyintézés, jogérvényesítési lehetőségek

Fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken és módon terjesztheti elő:

Az utazások során a szóbeli panaszt a hatályos jogszabályok értelmében az iroda munkatársa azonnal kivizsgálja és szükség szerint orvosolja, amennyiben a panasz jellege megengedi.

Az iroda köteles az Utas részére segítséget nyújtania a helyzet megoldásában.

Az iroda nem felelős abban az esetben, ha a szerződés nem teljesítése az utas magatartására, hibájára vezethető vissza. (p. étkezéseknél, programnál az előzetesen egyeztetetett időpontban meg nem jelenés, stb)

Az iroda az utazásokon a utazás idejét, programok nehézségi szintjét, menetidejét normál kondícióra és átlagos időjárási viszonyokra és körülményekre kalkulálta. A meghirdetettől rövidebb vagy hosszabb menetidők utazási esetén, főként buszos utakra vonatkozólag minden irányban lehetségesek, melyek esetén az iroda reklamációt, visszalépést és kártérítési igényt nem fogad el.

A szerződés hibás teljesítése esetén az utas visszatérítési kérelmét a hazaérkezéstől számított 3 napon belül, e-mailben, ajánlott levélben, vagy egyéb az átvétel tényét és dátumát hitelesen igazoló módon nyújthatja be a Las Palmeras Tours Kft irodájánál. Az utast – az irodát hibás teljesítése esetén is – együttműködési és kárenyhítési kötelezettség terheli. A panaszt az utasnak kötelező a helyszínen bejelenteni a csoportvezetőnek/utaskísérőnek/idegenvezetőnek, ekkor jegyzőkönyv felvételére kerül sor. A panaszt abban az esetben vizsgáljuk ki és bíráljuk el jogosságát, ha azt a helyszínen már bejelentette az idegenvezetőnek, utaskísérőnek, a Las Palmeras Tours Kft. helyi megbízottjának. A bejelentéshez csatolni kell a kifogásra okot adó körülmény, illetve cselekmény helyén a kísérő vagy szolgáltató, vagy több utas által felvett és igazolt dokumentumok, jegyzőkönyvek egy példányát. Amennyiben az utas kárigényét késve vagy nem megfelelő feltételekkel jelenti be, akkor az utazási iroda mentesül a kárigény elbírálása alól (Ptk. 306/4). Az írásbeli panaszra, benyújtott kárigényre történő válaszadási határidő 30 nap.

A felek elfogadják, hogy a kártérítés összege (vagyoni és nem vagyoni jellegű) a törvényben meghatározott mérték szerint maximum a befizetett részvételi díj kétszerese.

A panasz bejelentésének elsődleges helye, az Ügyfélszolgálat:

00 36 70 701 0900, info@laspalmeraskft.com, laspalmerastravel@gmail.com

Amennyiben az iroda és az Utas között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita az irodával való tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva:

Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál: Amennyiben az Utas fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes Fogyasztóvédelmi Hatósághoz.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság általános jogutódja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (címe a jelen általános utazási feltételek elkészítésekor: 1011 Budapest, Fő utca 44-50., központi postafiók címe: 1440 Budapest, Pf. 1.).

A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A fogyasztói jogvita bíróságon kívüli, békés rendezése céljából az Utas eljárást kezdeményezhet a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testületnél illetve fordulhat a Szolgáltató székhelye szerint békéltető testülethez.

Budapesti Békéltető Testület elérhetőségei:​

Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310.
Levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.: 10.
Központi telefonszám: +36 1 488 2186

 

Utazási irodák felügyeleti szerve:

Budapest Főváros Kormányhivatala Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportellenőrzési és Nemesfémhitelesítési Főosztály Idegenforgalmi és Közraktározás-felügyeleti Osztály

Cím: 1124 Budapest, Németvölgyi út 37-39., postacím: 1534 Budapest BKKP, Pf: 919

Adatkezelés:

A részletes Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat és tájékoztató elolvasható és letölthető a www.laspalmeraskft.com/online-foglalas/ menüpont alatt.

Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-106725/2016

Személyes adatainak védelme érdekében nagy hangsúlyt fektetünk adatainak titkosságára. A Szolgáltató kiemelt figyelmet fordít az általa kezelt elektronikus levélcímek felhasználásnak jogszerűségére, így azokat csak az alábbiakban meghatározott módon használja fel (tájékoztató vagy reklám) e-mail küldésére. Amennyiben Ön a Las Palmeras Tours Kft-vel szerződést köt, hozzájárul, hogy adatait a hatályos jogszabályoknak megfelelően nyilvántartásba vegye és kezelje, valamint hozzájárul ahhoz, hogy esetleges marketing tevékenység céljából irodánk ajánlatával legközelebb is felkeresse. A hírlevelekről való leiratkozást az Utas automatikusan megteheti.

 

Az Utas tudomással bír arról, hogy az utazás során a Las Palmeras Tours Kft fénykép és mozgókép felvételeket készíthet. Az Utas a Szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy az iroda által készített, az Utast esetlegesen ábrázoló fényképeket és mozgókép felvételeket a Honlapon közzétegye, valamint üzleti tevékenysége keretében, egyéb promóciós célokra használja. Amennyiben nem járul hozzá, hogy a közös fotókon szerepeljen (csoportképek, stb), kérjük jelezze irodánk felé.

Jelen hozzájárulás nem vonatkozik a szeméremsértő, valamint az emberi méltóságot sértő felvételek közzétételére.


A szerződés feltételeit, szabályait tudomásul vettem, magamra (az általam képviselt személyre nézve)

kötelezőnek fogadom el, jogviták esetén az illetékes városi bíróság jár el.