Kréta, ahol hiány a kagyló, de rengeteget mosolyognak az emberek

2017.03.03 19:19

Amikor a nyárra gondolok, akkor azonnal a tenger sós illata és a szikrázó napsütés jut eszembe. A parti homokba fúrni a lábujjaidat és nézni a végtelen kékséget, ez már önmagában fantasztikus. Idén Krétán nyaraltunk, és egy kis ízelítő következik azoknak, akik oda készülnek, vagy egyszerűen csak imádják a tengert.

 

Kréta szigete Görögországhoz tartozik, de sokáig önálló volt, és ezért egy kicsit különbözik a klasszikus Görögországtól: nagyon közel fekszik Afrikához, és sokkal kopárabb, mint mondjuk Korfu. A forróság itt mégis kibírható, ugyanis állandóan lehet érezni a hűs tengeri szellőt, ezért aztán észre sem veszed, ahogyan nagyon gyorsan pecsenyeszínűre égsz.

 
Hahó, itt a tenger!

Ajánlatos minimum 30 faktoros, de inkább 60-as naptejet használni, és beszerezni egy fehér kalapot vagy sapkát, mert különben garantált a leégés, illetve a napszúrás. A klasszikus görög ízek itt vagy hiányoznak, vagy egy kicsit mások, mint a megszokottak: van muszaka és szuflaki, meg isteni tzatziki is, de krétai módra. Gíroszból és baklavaszerű édességből rengetegfélét találsz, de ez inkább a török örökség hatása. A halászatból ma már nem élnének meg a sziget lakói, ahogyan régen, inkább a turizmus tartja el a krétaiakat.

 

A sziget fővárosa Iraklion, mi mindössze néhány kilométerre mellette, Amudarában, egy üdülőfaluban laktunk, ahol a nagyon sok pici szálloda és megszámlálhatatlan apartman mellett még mindig rengeteg az üres telek, így folyamatosan bővül.
 
Hahó, itt a tenger!

A hely olyan nyaraló számára ideális választás, aki nemcsak fürdeni és napozni szeretne, hanem a környék nevezetességeit is szívesen megnézi, mert nagyon gyorsan elérhető Knósszosz is. A Minótauroszról  és Ariadné fonaláról ismert palota mindössze 25 perc busszal Amudarából, közvetlen járat visz a palotához. A buszjegy 5 euróba kerül fejenként, viszont ettől nem szabad megijedni, mert bármelyik iraklioni buszra jó, egészen éjfélig. A palotába 15 euró a belépő, viszont a gyerekeknek ingyenes. Az árban nincs benne az idegenvezetés, aki azonban beszél angolul, az jól eligazodik majd a táblák alapján is. A hatalmas épületkomplexum alaprajza annyira szerteágazó, hogy innen eredhet a valóságban nem létező labirintus romantikus mondája. Az eredeti festmények az iraklioni múzeumban kaptak helyet, de a pontos másolatuk ma is a palotát díszíti. Hatalmas amforákat is lehet csodálni, abban tárolták a gyümölcsöket, olajat. Két-három órát is simán lehet bóklászni a palotában, akár gyerekekkel is, maradandó élmény.

 
Hahó, itt a tenger!

Iraklion kikötője hatalmas bástyájával szinte vonzza a tekintetet. Egykor városfal védte a települést, mára azonban már jóval túlnőtt a középkori városfal vonalán, inkább csak a belvárost veszi körbe.

 
Hahó, itt a tenger!

A belváros központjában lévő téren egy velencei oroszlános szökőkút áll, körülötte vannak egészen régi és teljesen modern épületek is. Innen indulnak a turisták által kedvelt bevásárlóutcák.

 
Hahó, itt a tenger!

Rengeteg az ékszerbolt, ahol a görög motívumok mellett a klasszikus krétai díszítés is minduntalan visszaköszön: a csigavonalszerű minta, ami egyrészt az élet örökös körforgását jelképezi, másrészt a labirintus-mondát idézi. Ha valaki esetleg aggódna, hogy a nyaralás alatt nem vásárolhat Krétán a kedvenc üzleteiben, akkor nyugodjon meg: Zara, Benetton, és minden egyéb megtalálható itt is, sőt július elején nyitott a helyi első H&M is.

 
Hahó, itt a tenger!

Gyönyörű virágok nyílnak az utcákon, sajnos nem mindenhol, de a botanika szerelmesei sem maradnak élmény nélkül. Ha valaki kagylót akar gyűjteni, ahhoz viszont hihetetlen nagy türelem kell, abból ugyanis hiány van errefelé, nem úgy, mint a török partokon.

 
Hahó, itt a tenger!

A tengerpart egyébként sok helyen apró kavicsos, de érdemes keresni, mert sok homokos gyönyörű part is van, szóval megéri gyalogolni egy kicsit. A napágyak szinte mindenhol ingyenesek, vagyis ezért nem kell fizetni, viszont csak akkor lehet ráfeküdni, ha a bárban vásárolsz. Egyébként Kréta egyáltalán nem drága, mindent itthoni, vagy annál olcsóbb árakon is meg lehet venni az üzletekben, sőt az éttermekben is olcsón lehet ebédelni, vacsorázni.

 
Hahó, itt a tenger!

Ha valaki Krétára indul, akkor érdemes olyan helyen megszállnia, ahol van medence, mert a sós víz és az erős parti szél után pihenésképpen jólesik ejtőzni a medenceparton. A szobákból is érdemes légkondisat választani, különben elviselhetetlen a hőség, még éjjel is. A napból, a vízből és a görögök mosolyából viszont garantáltan eleget kapsz ahhoz, hogy pihenten gyere haza, ez tuti.

 
 
Hahó, itt a tenger!

Köszönjük a cikk megjelenését az nlcafe.hu oldalnak

 A cikk forrása itt található: http://www.nlcafe.hu/utazas/20160717/tenger-kreta-nyaralas-gorogorszag/